/mi-veszett-el

Mennyi nyom nélkül eltűnt régi magyar nyomtatvány lehet?

Primary LanguagePHPGNU General Public License v3.0GPL-3.0

Mennyi nyom nélkül eltűnt régi magyar nyomtatvány lehet?

Farkas Gábor Farkas, Káldos János és Király Péter kutatása

A művelődéstörténet, a könyvtörténet, a bibliográfia és könyvtári katalógus határterületén járunk. A könyvtáros azokkal az objektumokkal foglalkozik, amelyek az általa kezelt gyűjteményben vannak. A bibliográfus az egyre táguló, növekvő Gutenberg-galaxis valamely idő és térbeli metszetét vizsgálja. A könyvtörténész pedig szélesebb gazdasági, társadalmi összefüggések között vizsgálja a 'könyv' jelenséget. Mindegyik terület jelentős felismerésekkel és adattárakkal gazdagította ismereteinket arról, hogy milyen is volt a kora újkori magyar könyves kultúra és abból mi maradt ránk, az utókorra. Célunk, hogy Arnold Esch alapkérdését – hogyan viszonyul a történelmi gondolkozás és kutatás nemcsak a fennmaradt dokumentumokhoz és forrásokhoz, hanem az egykor létezők összességéhez – a 15-17. századi magyar nyomtatványok számbavételének eddigi eredményeire alkalmazzuk.

A 15. századi Európa tizennyolc országában indult el a könyvkiadás, több mint kétszáz város büszkélkedhetett rövidebb-hosszabb ideig műhellyel, harmincezer címet ismernek a bibliográfiák, amiből közel félmillió példányt tartanak számon világszerte. A könyvtörténészek az elmúlt évtizedekben többször megkísérelték megbecsülni azon ősnyomtatványok számát statisztikai elemzésekkel, amelyek elpusztultak és nem ismerünk róluk egyetlenegy adatot sem. A feltételezett szám igen magas lett: mintegy húszezer kiadványt, többnyire alkalmi kiadványokat, évkönyveket, búcsúcédulákat, latin nyelvtanokat, hírlapokat nyomtathattak ezidőtájt a kontinensen, amelyekről nem maradt semmilyen emlékünk. Mégha ijesztően soknak is gondoljuk ezt a számot – hiszen a 15. századi nyomtatványok negyven százalékáról beszélünk – mindenképpen figyelemre méltó, hogy milyen korlátok közé vannak szorítva ismereteink a korai nyomdászattörténettel kapcsolatban. Ilyen korlát a számba veendő nyomtatványok és példányok számának növekedése, amivel szemben a bibliográfiai feltártság mélységének csökkenése áll: az ősnyomtatványok feltárása és számbavétele a legrégebben és legmódszeresebben végzett munka (GW, ISTC, CIH), míg a 16-17 században Európában kiadott nyomdatermékekről már nincs ilyen alapos és módszeres nyilvántartás, a manufakturális nyomtatvány előállítás időszakának utolsó két évszázadáról pedig még egyenetlenebb az eredmény. További korlát, hogy rengeteg a példányból nem ismert, vagy csak egyetlen példányban illetve csonkán fennmaradt nyomtatvány – mely tényezők jelentősen befolyásolják a bibliográfiai számbavétel részletezettségét, adatainak pontosságát. Ezen felül mind a levéltári jellegű történelmi forrásanyag, mind ennek feltártsága időben és térben egyaránt egyenetlen eloszlású, ami gátolja például a nyomtaványok életciklusához így vagy úgy hozzájáruló személyek (szerzők, nyomdászok, kereskedők, mecénások, olvasók) és intézmények (nyomdák, könyvgyűjtemények) történetének megismerését.

A Régi Magyarországi Nyomtatványok (RMNY) szerint jóval több mint ötezer nyomtatvány jelent meg 1700-ig. A 2023 őszén megjelent V. (1671-1685) kötetben leírt utolsó tételszám: 4628. Az RMNY-hez kapcsolódó kutatásokban és áttekintésekben is többször említik a bibliográfusok a nyom nélkül eltűnt kiadványokat. Hervay Ferenc 1966-ban még így fogalmazott: „Hogy milyen veszteséget jelentenek művelődéstörténetünk számára a nyom nélkül eltűnt művek, azt hozzávetőlegesen sem tudjuk megállapítani.” Az RMNY korábban megjelent négy kötete alapján adott részletes elemzést a hiányról Heltai János: „A magyarországi nyomdatermelésnek tehát mintegy ötödéről részben a bibliográfiai hagyomány, részben következtetések alapján van tudomásunk.” A csak forráshivatkozásból ismert hetvennyolc 16. századi RMNY-tételt, illetve a tévesen feltételezett nyomtatványokat Bánfi Szilvia elemezte. P. Vásárhelyi Judit áttekintette az 1473 és 1670 közötti nemzeti bibliográfiát. "2012-ben megjelent a Régi Magyarországi Nyomtatványok IV. kötete. Így a részben vagy egészben magyar nyelven, illetve a történelmi Magyarország területén bármely nyelven megjelent nyomtatványokról a kezdetektől, azaz 1473-tól egészen 1670-ig áttekintésünk van. Az utolsó tétel sorszáma: 3696. Az utolsó appendix, azaz a tévesen feltételezett nyomtatványok helyreigazítását leíró tétel sorszáma: 271. Az RMNy-be nem csak a példányból ismeretes nyomtatványok kerülnek be, hanem < > jel közé téve olyan példányból nem ismeretes kiadványok is szerepelnek, amelynek egykori létezését megbízható adatokkal, vagy hitelt érdemlő következtetéssel bizonyítani lehet. S olyan nyomtatványokat is leírunk - » « idézőjelek között – amelyek címét korabeli forrás, vagy éppen Szabó Károly őrizte meg, aki még látott példányt belőlük, de az mára már nem maradt fenn. Ez utóbbiak száma elég magas: mintegy egyötödét teszi ki a teljes bibliográfiának."

A források számbavétele, a szakirodalom és a bibliográfiai feltártság alapján lehetségesnek, indokoltnak és fontosnak tartjuk a régi magyarországi nyomtatványokkal kapcsolatban elvégezni a statisztikai vizsgálatot, amely alapján képet kapunk azoknak a hiányzó kiadványok valószínű számáról, amelyekről eddig nem is feltételeztük, hogy léteztek. Ezzel rekonstruálható lenne a régi magyarországi nyomtatványok teljes halmazának valószínű nagysága.

Az repozitórium a kutatáshoz szükséges adatelemzési szkripteket tartalmazza.